Vezetők
ügyvezető igazgató
művészeti vezető
1956-ban született, Szikszón. Az Állami Balett Intézet néptánc-tagozatának elvégzését követően az Állami Népi Együttes szólistája, majd 1983-ig tánckarvezetője. Az Egri Tanárképző Főiskola pedagógia-népművelés szakán főiskolai diplomát szerzett. A ’80-as évek elejétől 1991-ig a JATE Bálint Sándor Táncegyüttes és a gyöngyösi Vidróczki Együttes művészeti vezetője. 1984 őszén több táncos barátjával megalapította a Kodály Kamara Táncegyüttest, később a Folklór Egyesületet. 1991 óta a Budapest Táncegyüttes művészeti vezetője és igazgatója. Irányítása alatt az együttes művészi munkája egyrészt az eredeti néptáncokat legautentikusabban reprezentáló színpadi megfogalmazásokra, másrészt a hagyományon alapuló gondolati tartalmú, tematikus jellegű, táncművészeti feladatokat jobban kiszélesítő, táncszínházi produkciókra épül. A Budapest Táncegyüttes és a Honvéd Együttes közösen több egész estét betöltő nagyszabású produkciót hozott létre és mutatott be, melyekben vezető koreográfusként vett részt (Keleti Táncvihar, Millenniumi Sokadalom, Duna Rapszódia, Egri csillagok, „Árpád népe” misztikus opera, illetve a Jubileumi „István a király” rockopera koreográfusa.). A hazai hivatásos és amatőr együttesek szinte mindegyikében dolgozott. 1980-tól rendszeresen tanít az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Svájcban, Németországban és Japánban. A táncgyűjtés vezetőjeként részt vett az utóbbi évek legnagyobb népzenei gyűjtésében, az Utolsó Óra programban. Jelenleg az ország egyik legnagyobb hivatásos együttesének, a Honvéd Táncszínháznak művészeti vezetője. A magyar etnikum mellett foglalkozott a román, szlovák, délszláv gorál és cigány folklórral, anyagát a Magyar Tudományos Akadémia Táncosztályának archívuma őrzi. Koreográfiai művészetében e hatalmas – és ilyen magas szinten kevesek által elsajátított – eredeti néptáncanyagból építkezik. Több színházi produkció (Budapesti Kamaraszínház, Pesti Magyar Színház, Egri Gárdonyi Színház) koreográfusa.
Díjai:
1982 Népművészet Ifjú Mestere 1985 Év táncosa-díj 1989 Magyar Művészetért Díj 1993 Harangozó Gyula-díj 2002 Érdemes Művész 2005 Év koreográfusa-díj 2006 Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje 2010 Kiváló Művész 2013 Kossuth-díj
megbízott karigazgató
1974-ben születtem Budapesten, édesapám Dr. Riederauer Szilárd mérnök, édesanyám Palojtay Mária mérnök, a Nemzeti Tankönyvkiadó néhai főszerkesztője.
Alapfokú közismereti tanulmányaimat a Kerék utcai általános iskolában, középfokon pedig az Ady Endre Gimnáziumban végeztem. Ezzel párhuzamosan 1981-től az Óbudai Zeneiskola növendékeként hegedülni tanultam.
Felsőfokú tanulmányaimat a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének szolfézs – zeneelmélet – karvezetés szakán végeztem, és ugyanitt zeneszerzést tanultam Csemiczky Miklós zeneszerző tanítványaként – 2000-ben diplomáztam.
2001-ben kerültem a Honvéd Együttes férfikarának bariton szólamába, mint karénekes.
2005-ben a bariton szólam vezetője lettem, majd 2009-től a férfikar másodkarnagya.
2020. februárjától a férfikar megbízott karigazgatója vagyok.
2013-2018 között a Magyar Állami Operaház Erkel kórusának másodkarnagya is voltam.
2001-től zenei munkatárs, majd zenei közreműködő vagyok a Budapesti Operettszínházban.
Díjak:
Magyar Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) 2013
gazdasági igazgató