Keresés
Hírlevél
Kérjük, iratkozzon
fel hírlevelünkre
Eseménynaptár
február
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
14
18
20
21
23
24
25
26
27
29

Óriási siker a francia vendégjátékon

November 29 és december 7. között hét előadást tartott Lyonban a Honvéd Táncszínház és zenekara. A Maison de la Dance-ban estéről estére 1200 néző ünnepelte a Csárdás!-A Kelet tangója című produkciót, Zsuráfszky Zoltán koreográfus rendezésében. 

A táncszínházi produkció korhoz nem köthető történetet dolgoz fel, amely egy szerelmi háromszög konfliktusaira épül. A történet autentikus magyar, illetve nemzetiségi – cigány, lengyel, szlovák, román –  táncok gyűrűjébe ékelve építkezik és válik teljessé. 

Az 1949-ben alapított, több művészeti kart magába foglaló Honvéd Együttes Táncszínháza Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos néptánc együttese. „Anyanyelve” a Kárpát-medence néptánc kincse, amelyből a nagyformátumú táncdrámáktól a népi vígjátékokig, a klasszikus tragédiáktól a mesedarabokig terjedő, sokszínű repertoár építkezik. Valamennyi produkció közös jellemzője a rendkívüli dinamika, a táncok virtuozitása és a színpadképek látványossága. A Táncszínház zenekarának muzsikusai pedig a Kárpát-medence régi paraszti zenéjének kutatására és megörökítésére vállalkoztak.

Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. | Bp. VIII., Kerepesi út 29/b | Postacím: 1581 Budapest Pf. 28.
A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által támogatott társaság
Telefon: (06-1) 210-00-00 , 299-83-07 | Telefax: (06-1) 334-37-72
StoneStudio