SZALAI
ANTAL
művészeti- és karvezető, vezető prímás
1947-ben
Budapesten, zenész családban született. Édesapja prímás,
egyik nagyapja cimbalmos, másik pedig brácsás volt.
1963
óta a Honvéd Együttes tagja, 1969 óta pedig prímás.
A
világ hatvanhárom országában vendégszerepelt. Megközelítőleg
ötezer koncerten vett részt. Hat önálló zenekari lemez,
CD és kb. harminc kazetta őrzi zenekara munkáját.
Elsősorban
a Magyar Televízióban, de sok más európai televízióban is
szerepelt. A rádióban felvett anyagai is jelentősek. Ezek
sikerét jelzi az is, hogy két évig a Magyar Rádió vezetőprímása
volt.
Emlékezetes,
nagy zenei fesztiválokon is részt vett (Sydney, Lucern,
Ulm, Amsterdam, Párizs, London).
Nagy
ügynökségek (Philips, Cloumbia) közreműködésével több hónapos
turnékon vett részt az Egyesült Államokban.
Egressy
Béni-díjas.