Román Sándor

1965-ben született Ricsén. Tánctanulmányait 1975-ben kezdte az akkori idők egyik legjobb amatőr együttesében, Cigándon. 1979-ben az Állami Balett Intézet Tímár Sándor vezette néptánc tagozatán tanult tovább. A diploma megszerzése után a Honvéd Együttes szólistája, majd tánckarvezetője lett; koreográfusként résztvett Novák Ferenc táncszínházi alkotásaiban. Együtt dolgozott Markó Ivánnal a Szarvassá változott fiúkban, és a Jézus, az ember fiában. Fellépett számos táncfilmben is (Magyar Elektra, A helység kalapácsa, Antigoné).

Megnyerte az „Aranysarkantyú szakmai díjat, majd 1987-ben „Az év táncosa díjat. Európai, afrikai és ázsiai országokban turnézott. Tanított és koreografált Észak- és Dél-Amerikában. 1996-ban megkapta a Harangozó Gyula-díjat. Az Állami Balett Intézetben mesterképesítést kapott balett- és néptáncból. Az Állami Népi Együttes, a Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes számára készített koreográfiákat.

Ladányi Andreával a népi, a balett és a kortárs tánctechnikákkal kísérletezett.

1997-ben Szolnokon megalakult a Román Sándor Táncszínháza névre keresztelt együttes. Ebből a csapatból született 2000 októberében az ExperiDance Tánctársulata.